Prof. Dr. Sepsi Enikő

egyetemi tanár

„NON EST VOLENTIS”

Képek

kep1   kep2   kep3   kep4   kep5   kep6   kep7   kep8   kep9   kep10   kep11   kep12   kep13   kep14   kep15   kep16

Könyvborítók

kep19 Egyetemi és szakkollégiumi előadások és szemináriumok, fordítóműhelyek és tudományos publikációk során alakult ki a most közzétett egyetemi jegyzet. A 20. század elejének főbb vitáit taglaló bevezető tanulmány után a szürrealizmus utáni, de arra szüntelenül visszautaló francia költészet válogatott alkotásait veszi górcső alá ez a hallgatók és kollégák számára készített, elemzésekkel, bevezető tanulmányokkal ellátott szöveggyűjtemény. Egynéhány szöveget, mint Philippe Jaccottet, André Du Bouchet, Jacques Dupin, René Char és Michel Deguy egyes verseit, továbbá Jean-Michel Maulpoix líraiságról írott átfogó esszéjét most tesszük közzé először magyar nyelven. Utóbbi szerző néhány sorával ajánljuk a tankönyvet a kedves olvasó figyelmébe: „Manapság még a reklámokban is folyton azt látjuk, hogy a képek sokkal inkább felkeltik, mint oltják a szomjúságot. Az általuk megvalósuló jelenlét hatásának arányában elbódítanak és elmélyítik a hiányt. Mi mást is tehetne a költő, aki nem tagadja meg a képet, és mint Rimbaud, kiárusítja az ötleteit, mint hogy minduntalan ide-oda jár a képek keltette vágy és a valóság közt, amelytől elfordult? A líra ez a sántikálás. Az írás nem más, mint a küszöbön maradni. Fogadni és szélnek ereszteni a képeket. Felmérni, hogy mekkora a szomjúság, mely mi magunk vagyunk.”

kep19 Toward the end of the twentieth century, in art as well as ritual studies, cultural turns contributed to elaborating a broad definition of ritual and rituality. Rituality is now generally regarded as one of the master keys to understanding not only cultures in general but also arts in particular. Poetic rituality sheds light on the liminal characteristics of the art form and references to ritual practices, ritual forms and structures that are set in motion in a way that allows special aesthetic characteristics and semantic aspects to arise. The contributors to the volume – theater and literary studies scholars as well as students from Yale, Bielefeld, Károli University, and the Grotowski Institute – had the opportunity to share their related works in the course of several recent international academic events. Since our team also included dramatists, dramaturgs, and directors of theater, our workshops offered frames for sharing insights into artistic laboratories, especially in the barrack-dramaturgy of András Visky and the work led by Jarosław Fret at the Grotowski Theater. Complementing the many different approaches to poetic rituality, all of the workshop presentations and studies brought together in the present volume continue to demonstrate how fundamentally rituality can contribute to the formal, semantic, pragmatic, and structural unfolding of literary and theatrical art works. Besides continuous theoretical reflections, a vast array of examples is given, ranging from Greek, Japanese, English, and Hungarian to German, Russian, French, and Sámi drama, performance, and theater productions, as the studies in the present volume also illustrate.


kep17 The present volume offers an interdisciplinary collection of twenty-four studies to readers interested in the religious, philosophical and artistic aspects of initiation. In itself, the concept of initiation presupposes that there is an initiator, someone to be initiated, and a secret rite or knowledge—in short, a mystery—into which the elect few would be admitted and which must not be revealed to the rest. Initiation is thus very personal, as it encompasses—in Christian theology at least—an encounter with God but also involves a communal experience.
While in a European context, initiation is an essentially Christian idea, not all the papers of the present volume turn to the Christian tradition for sources. Hermetism, Neoplatonism, pre-Christian paganism and Renaissance esotericism also find a place among the studies published here. Religion and philosophy are not the only viewpoints adopted by our authors, however; the section on art and literature discusses initiation as it appears on stage, in novels, short stories, and drama as well as poetry, especially in modern European literature.


kep18 Organisé à Cerisy, le colloque international dont est issu ce volume présente deux intérêts majeurs : d’une part, il réintroduit avec force le théâtre dans l’histoire des manifestations cerysiennes puisque consacré à l’œuvre du plus important dramaturge contemporain, qui est également écrivain, peintre et metteur en scène ; d’autre part, ce colloque marqué par un rare enthousiasme a mis en évidence la puissance théorique et pratique, éthique et esthétique, d’une œuvre déjà reconnue mais dont il convenait de récapituler les aspects les plus divers. Ainsi, cet espace novarinien (Novarimonde) qui nous arrache à notre tranquille humanité, à notre commode immobilité, pour nous entraîner dans un tourbillon de signes et de formes, les intervenants l’ont parcouru en tous sens, empruntant les pistes théologiques, philosophiques, dramaturgiques, poétiques, ou encore scéniques et topologiques, pour montrer comment le créateur organise le chaos grâce à la quadressence de son art.

https://cerisy-colloques.fr/valerenovarina-pub2020/

kep15 Pilinszky János életművében az 1970-es években bekövetkező változás Franciaországhoz kötődik annak a három területnek köszönhetően, amelyet Pilinszky Franciaországban fedez fel: Simone Weil munkássága, a színházfelfogása számára modellként szolgáló liturgia megújulása, valamint Robert Wilson színháza. Az én meghaladásának vagy visszateremtésének (dekreáció) fogalma köré felvonultatott szellemi hagyomány Simone Weil mesterénél, Alainnél, s annak mesterénél, Jules Lagneau-nál is fellelhetõ. Az én meghaladásának színrevitele a Gondolat színháza a mallarméi értelemben, egyfajta „papírszínház”, Pilinszky János szavaival élve. A könyv tanúsága szerint Pilinszky 1971-ben Robert Wilson A süket pillantása c. elõadásában saját – az írnok alakjának visszateremtettségéhez illõ – mozdulatlan poétikáját fedezi fel, valamint a hozzá tartozó figyelem természetes állapotának fontos alkotóelemét jelentõ tartam képekbe öntését. Pilinszky színházi szövegei sokat merítettek saját költeményeinek egyedi technikájából. Inkább színházi poétikát dolgozott ki, mintsem teatrológiát. Elemzéseink szerint dramaturgiája Simone Weilbõl, némileg Grotowskiból és fõleg a fiatal Robert Wilsonból táplálkozik. A könyv ebben a gondolatkörben eddig kiadatlan forrásokat is feldolgoz.
Sepsi Enikõ 2003-ban szerzett doktorátust a Sorbonne-on, és 2010 óta a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karát vezeti. Yves Bonnefoy, Valère Novarina és Jean-Michel Maulpoix mûveinek fordítója, kutatási területei a modern és kortárs francia költészet, a színház és a vallástudomány, ezen belül a modern és kortárs misztika. 2010-ben a rangos francia állami kitüntetést, az Akadémiai Pálmák Rendjének Lovagi fokozatát vehette át a francia kultúra, az oktatás és tudomány területén végzett munkájáért.


kep16 A kötet a képi fordulat különféle művészeti ágakban és a tudományban is megfigyelhető jelenségével, valamint a fogalmi metafora elméleti keretével kívánja bevezetni és összefogni két nagy témáját: a francia költészet és a színház reprezentációhoz fűződő, szerteágazó kérdésfeltevéseit. A könyv első fejezeteiben két olyan kortárs francia költészeti irányzatot taglalunk, melynek viszonya a képhez különböző módon, de meghatározó (Yves Bonnefoy és Lorand Gaspar, valamint Jean-Michel Maulpoix).
A kötet második felében néhány olyan színházi gyakorlatot választottunk ki, amelyek az emberi képmás, az emberi „bálvány” lerombolására és újbóli összerakására tesznek kísérletet (Grotowski, Kantor, Barba, Novarina), s ebben a folyamatban a költészet eszközeit is használják. Ezeknek a színházi gyakorlatoknak, melyek közül Valère Novarina életművét emeljük ki, közös nevezője, hogy nemcsak a dramaturgiájukban ismétlik az önmegüresítés folyamatát, hanem a színészvezetésben is alapvető helyet adnak neki. A második rész tehát, nem tagadva a színházi gyakorlatok egyéb inspirációs forrásait, a Novarina életműve szempontjából központi jelentőségűnek tekinthető teológiai kenózis-fogalom színházi, színháztudományi alkalmazására tesz kísérletet, s ebben különösen támaszkodik H. U. von Balthasar teológiai esztétikájára, Xavier Tilliette munkáira, Simone Weil színház- és kenózis-koncepciójára, továbbá Kálvin, Karl Barth, Paul Tillich és Kazoh Kitamori műveire. A tárgyalt alkotók vonatkozásában elsőnek tekinthető magyar nyelvű monográfia mellékletében közölt, Túl a szakrálison című Valère Novarina-esszé magyar fordításban most jelenik meg először.


kep17Le changement esthético-poétique qui se produit dans les années 1970 dans l’œuvre de János Pilinszky trouve une partie de son origine en France grâce aux nombreux séjours qu’il y effectue à cette époque, mais aussi grâce aux trois domaines qui retiennent son attention lors de ces visites : d’abord l’œuvre de Simone Weil (dont une réception tardive de grande envergure se trouve dans l’œuvre de Pilinszky), ensuite le renouveau liturgique qui servira de modèle à sa conception du théâtre, et finalement la prise de connaissance du théâtre de Robert (Bob) Wilson. Sous l’égide de l’idée de Simone Weil sur le rapport opposé de la personne et du sacré, Pilinszky découvre, à notre sens, en 1971 dans le Regard du sourd de Bob Wilson, la mise en scène de sa propre poétique de l’immobilité qui convient à l’état décréé du scribe, voire la mise en image de la durée qui est partie constituante de son état naturel d’acte d’attention. Cette mise en scène du processus de dépas- sement du moi est un théâtre de la Pensée, dans le sens mallar- méen, un « théâtre de papier », pour reprendre les expressions de János Pilinszky. Quant aux écrits pour le théâtre, Pilinszky a beaucoup puisé dans les techniques éminemment uniques de ses propres poèmes, voire a élaboré une poétique théâtrale plutôt qu’une théâtrologie. Sa dramaturgie, selon les résultats de l’ana- lyse exposée dans ce livre, se nourrit de Simone Weil, un peu de Grotowski, et beaucoup du jeune Robert Wilson.
Enikő Sepsi a obtenu son doctorat à la Sorbonne en 2003 et est actuellement doyenne de la Faculté des Lettres de l’Université Gáspár Károli à Budapest en Hongrie. Traductrice d’Yves Bon- nefoy, de Valère Novarina et de Jean- Michel Maulpoix en hongrois, ses domaines de recherches concernent la poésie contemporaine française et hongroise, la philosophie de la religion et le théâtre. Pour ces travaux, le premier ministre français lui a conféré la distinction de „Chevalier dans l’Ordre des Palmes académiques” en 2010.