Dr. Sepsi Enikő

habilitált egyetemi docens

„NON EST VOLENTIS”

BEMUTATKOZÁS

Szervezetfejlesztői,
vezetői tapasztalatok

eniko

Pályámat az Eötvös Collegiumban kezdtem, ahol egy életre fontossá vált számomra a tehetséggondozás nemcsak szellemi oldala, de materiális, intézményi hátterének a megteremtése is. Vallom, hogy tudatos, közösségi iskolaépítés nélkül nincs maradandó egyéni teljesítmény, s örülök, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán ez a hitvallás eredményes intézmény-átalakításhoz vezethetett.

2008-tól 2009-ig részt vettem az Eötvös Collegium, a párizsi École Normale Supérieure és a pisai Scuola Normale Superiore közötti kiválósági hálózat létrehozásában és működtetésében. A hazai szakkollégiumi kiválósági központokra vonatkozó törvényjavaslat kezdeményező kidolgozója voltam.

2009-től főtitkári feladatokat láttam el a Károli Gáspár Református Egyetemen, 2010-től a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja vagyok (2019. szeptember 30-ig). Dékánságom alatt a KRE BTK az ország elismert bölcsészkarává vált, megduplázódott a hallgatói létszáma, s mintegy 40 új képzés elindítására került sor. A szervezeti átalakítások mellett bevezetésre került az ún. Tréninghét, amely egyrészt a szervezetfejlesztés és stratégiaalkotás, majd implementáció eszköze lett vezetői és oktatói workshopjaival, képzéseivel, illetve a hallgatóknak az egyetemi curriculumon kívüli szakmai, lelki és egészségfejlesztő programokat nyújt. 2012-ben megalapítottam a Művészettudományi és Szabadbölcsészet Intézetet, ezen belül két új tanszéket és több szakot. 2015-ben kezdeményeztem a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium megalapítását, szakmai programjának kidolgozását vezettem, s az építési munkálatok befejezése után annak első igazgatója, valamint a Művészettudományi és Művészetpedagógiai Műhely vezetője lettem (2017-ben).

BEMUTATKOZÓ VIDEÓ A VIDEOPORTRE.HU WEBOLDALRÓL





Oktatás, kutatás

Eötvös collegiumi éveim alatt főként a kortárs francia költészet oktatásával és fordításával foglalkoztam, ehhez tananyagot, majd tankönyvet is írtam. A fordított költőkhöz, később színházi és színházelméleti alkotókhoz élő munkakapcsolat fűzött és fűz (Yves Bonnefoy, Jean-Michel Maulpoix, Patrice Pavis, Valère Novarina), így a hallgatók személyesen is találkozhattak velük különféle programok keretében.

Az „én” szűkös horizontját meghaladni kívánó költői, színházi és filozófiai életművek találkozási pontjai érdekelnek különösen (Pilinszky János és Robert Wilson, Mallarmé és Yves Bonnefoy, Valère Novarina, Simone Weil): Pilinszky János költői színházi vízióját először vizsgáltam a Columbia Egyetem és a New York-i Wilson Archívum kiadatlan dokumentumai és A süket pillantása amatőr felvétele alapján 1998-ban („Pilinszky János költészete a hatvanas-hetvenes években és Robert Wilson színháza”, in Merre, hogyan? Tanulmányok Pilinszky Jánosról, Petőfi Irodalmi Múzeum, 1997, 139–153.), majd a 2003-ban Párizsban megvédett doktori disszertációmban (co-tutelle), illetve a 2014-ben franciául és 2015-ben némileg eltérő tartalommal magyarul is kiadott könyvemben. Az amerikai McFarland Text & Presentation című periodikumában megjelent tanulmányom már a rítuskutatások felől közelít ehhez a színházi találkozáshoz. Yves Bonnefoy életművének magyarországi bevezetésében úttörő szerepem volt. Valère Novarina életművének színháztudományi beágyazásában úgyszintén (Magyarországon, Franciaországban és az USA-ban). Simone Weil gondolatvilágának poétikai konzekvenciáiról először rendeztem Jérôme Thélot-val konferenciát a párizsi ENS-ben (az itt elhangzott előadások anyaga könyv alakban is megjelent 2007-ben Simone Weil et le poétique címmel a párizsi Kimé kiadónál), s Vető Miklós felkérésére részt vettem a Simone Weil centenáriumi konferencia szervezésében, a konferencia anyagaiból készült kötet szerkesztésében, mely Párizsban és Budapesten is megjelent (Simone Weil – philosophie, mystique, esthétique; Simone Weil – filozófia, misztika, esztétika).